3. fejezet : Eltűnések

3. fejezet: Eltűnések

Sziasztok! Itt van a teljes harmadik fejezet! Jó olvasást! Puszi: Esme

Este az ágyamban nyugtalanul forgolódtam. A vörös nő járt a fejembe és a vámpírok. Clare már régen alszik, én pedig ne tudom lehunyni a szemem. Amikor végre elaludtam nagyon rosszat álmodtam a vörös nő állt Clare-rel szemben kivillantotta tűhegyes fogsorát és rávetette magát Clare-re. Ekkor riadtam fel álmomból. Az este folyamán már nem volt több álmom túlfáradt voltam még álmodni is. Megviselt az előző nap nagyon. Reggel ébredéskor még mindig a tegnapi nap hatása alatt álltam. Clare már elment dolgozni és megfogattam nem fogok némi vámpírlegendák és egy nő miatt magamba fordulni. Felkeltem, lezuhanyoztam és megreggeliztem. Csak egy szendvicset dobtam össze. Nem voltam nagyon éhes. Evés után felkaptam a táskámat bezártam az ajtót és elindultam az iskola felé. Néhány perc múlva megérkeztem barátaim beszélgettek közben néhány rám pillantott. Tekintetük elég zavart volt. Nem tudták, hogy mi bajom volt tegnap? Összekaptak valamin? A fejem tele volt kérdésekkel, de nem csak velük kapcsolatban. Riley ezeket verd ki a fejedből. Egy kis hang megszólalt bennem hogy mit fogadtam meg reggel, így hát azon gondolkoztam, hogy meg kellene hívni barátaimat egy vacsorára. Biztos eljönnének és nekem pedig nem kellene semmi máson gondolkodni csak rajtuk és kiüríteni a fejemet. Átmehetnénk más városba is enni, vásárolni és kirándulni. Talán megnézhetnénk a tengert Forksban azt mondják nagyon szép. Mióta az eszemet tudom mindig itt laktam mellette mégsem mentem el. És utána pedig vacsorázhatnánk Port Angelesben. Ott olcsóbbak az éttermek és kevésbé zsúfoltak. Közben becsengettek és barátaimmal közös órám a matematika következett. Most Norah mellett ültem, mint mindig. Az órán kevésbé nehéz dolgokat tanultunk én már megértettem rögtön. Sok valaki nem volt így vele. Letelt az óra a szabály elmagyarázásával ás néhány példafeladattal. Kicsengettek. Ki sütött a nap kimentünk az udvarra a többiekkel. Utánam Norah és Louis jött. Mindketten felém közeledtek. Megálltam az udvar közepén és bevártam őket. Még néhány barátunk jött őket is megvártam. Minél többen legyünk.

- Sziasztok!- köszöntöttük szinte egyszerre egymást. Mindenki beszélgetett mindenkivel elég nagy volt a hangzavar. Én Louis-zal beszélgettem.

- Mi lenne, ha elmennénk Port Angelesbe vagy Forks-ba megnézni a tengert? – vetettem fel neki a kérdést.

- Magunkkal vihetnénk az egész társaságot!- mondtam. Úgy láttam tetszik neki az ötlet.

- Oké Riley! Menjünk ez jó ötlet. Legalább jobban összeszokik a társaság! –mondta Louis. Közben mindenkit körbekérdezett. Sokan el akartak jönni. A programok is tetszettek nekik. Mindenki már ma délután akart menni így beleegyeztem én is. Az utazós csapat egy óra múlva már tizenkettőre dagadt. Így legalább már két autó kell. Norah felajánlotta kisbuszát és George is ötszemélyes autóját. Így először elmegyünk Forksba és onnan Port Angelesbe vacsorázni. Órák után hazamentem autómmal és megbeszéltük, hogy George értem jön fél kettőre. Clare megint nem volt otthon így megbeszéltem vele a kiruccanást telefonon. Szerencsére beleegyezett. Fél kettőkor mire elkészültem egy kicsit hallottam a feljárón. George lépett be az ajtón.

- Szia Riley! – mondta.

- Szia, George! – köszöntöttem. Közben felkaptam táskámat és a kabátomat. És elindultam az ajtó felé. Beszálltunk a kocsiba már mindenki ott volt csak én hiányoztam. Elindultunk a Forks felé. Közben beszélgettünk a mai programról és néhány lényegtelen témáról. Közben mikor kifogytunk a témákból rádiót hallgattunk. Ezután odaértünk a forksi tengerhez. Norah kisbusza már ott volt és barátaink is ott álltak és ránk vártak. Egy csapat fiú a mieink közül tüzet raktak. Norah odajött mellém. Ez nem kerülte el a figyelmemet. Rá néztem és ő rám mosolygott. Én is rá. Szegény lány csak most jöttem rá hogy mindig a társaságomat keresi. Zavaromban inkább odamentem a fiúkhoz, akik éppen a tűz körül beszélgettek. És egy kis túrát terveztek a tenger körül és a helyi erdőben. Én is feliratkoztam a túrázók listájához. Így kevesebbszer kell agyalnom a vörös nőn. Sokan összegyűltünk a végére és el is indultunk. A többiek addig ott a maradtak a helyi fiatalokkal a tűz körül és beszélgettek. Lizzy, George és Norah is velem tartott. És még néhány barátunk is ott jött mellettünk. Egész úton csúsztunk másztunk, mert lehet, hogy pillanatnyilag jó idő van, de pár órája valószínűleg szakadhatott az eső. Mivel ez az egész ország legcsapadékosabb pontja. Túrázás közben nem tudtunk nagyon beszélgetni, mert figyelnünk kellett a lábunk alá. Túrázás után még beszélgettünk egy kicsit azután elindultunk Port Angeles felé vacsorázni.

- Melyik étterembe menjünk? – ez a kérdés már a kocsiban hangzott el George szájából.

- Szerintem abba menjünk, amelyik legközelebb esik Seattle- höz!- így este kevesebbet kell majd vezetni vetette fel Lizzy. Az ötlet mindenkinek tetszett így nekem is. 30 perc alatt beértünk a városba és azután néhány perccel később a város szélén egy kisebb étterem mellett álltunk meg. Sunshine étteremnek hívták. Úgy tűnt nem túl drága és jól főznek. Mivel elég sokan voltak. Kiszálltunk a kocsiból beléptünk az étterem ajtaján és elfoglaltunk egy hosszú asztalt. Nagyon otthonos és szép étterem volt. Mindenki választott magának ételt a beszélgetés közben. Én csirkemellet ettem sültburgonyával. A többiek többsége is rántott szeletet és csirkemellet ettek zöldségkörettel. Vacsora közben folyt a beszélgetés. Fizetés után mindenki összeszedte a kabátját és elindultunk. Már besötétedett odakint. Egész nap alig gondoltam a vámpírokra csak most jutottak az eszembe a sötétségről. De hiszen ma nem bántat senki mikor így mindenkivel együtt vagyok. Vagy mégis? Gondolataimból George zökkentett ki:

- Riley! Beszállsz? – kérdezte kissé aggódva.

- Ja, igen persze! – válaszoltam gyorsan. Beültem a kocsiba és elindultunk Seattle felé. Amikor Seattle első lámpáit megláttuk George megszólalt:

- Riley nem gond, ha nem viszlek telesen haza? Túl messzi van a városközponthoz ahol a többiek élnek! Nem szeretnék senkit se megváratni miattad. – láttam, hogy őszintén sajnálja.

- Semmi gond!- mondtam habár hangomból lehet hallott egy kicsit a feszültség. Így egy egész sikátorszerű utcán kell átmennem, hogy, hazaérjek. Kiszálltam egy utcával arrébb és elköszöntem a többiektől. Elindultam kissé feszengve hazafelé. Ekkor az egyik sikátorszerű utcából hangos kiáltásokat hallottam. Odaszaladtam az utca elejére és vérbe fagyva láttam egy embert. Körülötte minden olyan furcsa volt. A szemeteszsákok ott hevertek az utca közepén. Oda mentem az áldozathoz, hiszen nem hagyhatom itt egyedül. Hiába félek bármilyen lényektől. Ismeretlen volt az arca az embernek. Mikor jobban szemügyre vettem láttam tele van harapásokkal és már túl nagy a vérvesztesége. Szíve már nem dobogott. Mögöttem egy bársonyos hang csendült fel. Ekkor már megértettem a sok eltűnt áldozatot.

- Szia Riley! Régóta vártam már ezt a pillanatot. –mondta mézes –mázos hangján.

- Én Victoria vagyok. Láttam már rájöttél miféle vagyok. - folytatta. Engem kirázott tőle a hideg. Mennyi esélyem lenne elszaladni? Szinte semmi. Így türelmesen megvárom a halált. Szegény Clare elbúcsúzni se tudtam tőle. Erre a gondolatra szemem elhomályosodott és egy könnycsepp gördült le az arcomon. A nőt nem érdekelte tovább beszélt.

- Örülök, hogy most találkoztunk. Egy ütőképes vámpírsereget akarok létrehozni. Te pont jó vagy hozzá. Azért követlek figyelemmel egy ideje. Remélem lesz elég önuralmam átváltoztatni téged.

És elindult felém. De miről beszélt nem akar megölni? De akkor mit akar velem tenni? Az agyam egy része már felfogta, de nem akartam elhinni. Át akar változtatni.Én nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarok örök kárhozatban élni, vele. De a nő nem foglalkozott velem folyamatosan közeledett felém.

- Victoria mit akarsz csinálni? –kérdeztem remegve.

- Riley! Ez te is tudod, látom rajtad, de még nem fogtad fel rendesen! –mondta továbbra is édes hangon.

- Riley! Ne zavarj, hiszen akkor meghalsz. –mondta most már dühösen. De hiszen az is jobb lenne, mint örökéletűen vele élni. Ekkor megfogta a derekamat és átölelt. Mintha csak meg akart volna csókolni, de a nyakamra tette a száját és megharapott. Ez lehetett volna akár Victoria csókja is. Ekkor minden besötétült és csak a fájdalmat éreztem minden porcikámban…

Remélem tetszett nektek. Ennyi várakozás után ideje volt már összehoznom ezt a fejezetet. Köszönöm a 11 rendszeres olvasót és komikat is szeretnék tőlük! :) Puszi: Esme ♥

Hazajöttem

Sziasztok!

Hazajöttem a táborból és elkezdtem írni a folytatást. Amint kész lesz máris hozom. Addig is komizzatok az előző fejikre. És mindenkinek kellemes olvasást!

Esme

3. fejezet: Eltűnések 1/2

Sziasztok sajnos most csak ennyit tudtam írni ígérem bepótolom amint hazajöttem. Az ötlet már megvan csak le is kellene majd írni. Amikor hazajövök (26-án) egy extra hosszú fejit kaptok.

Remélem erre is kapok azért néhány komit. :-)

Ezt nevezhetjük akár ízelítőnek is mert sajnos nagyon rövidke lett.

3. fejezet: Eltűnések

Este az ágyamban nyugtalanul forgolódtam. A vörös nő járt a fejembe és a vámpírok. Clare már régen alszik, én pedig ne tudom lehunyni a szemem. Amikor végre elaludtam nagyon rosszat álmodtam a vörös nő állt Clare-rel szemben kivillantotta tűhegyes fogsorát és rávetette magát Clare-re. Ekkor riadtam fel álmomból. Az este folyamán már nem volt több álmom túlfáradt voltam még álmodni is. Megviselt az előző nap nagyon. Reggel ébredéskor még mindig a tegnapi nap hatása alatt álltam. Clare már elment dolgozni és megfogattam nem fogok némi vámpírlegendák és egy nő miatt magamba fordulni. Felkeltem, lezuhanyoztam és megreggeliztem. Csak egy szendvicset dobtam össze. Nem voltam nagyon éhes. Evés után felkaptam a táskámat bezártam az ajtót és elindultam az iskola felé. Néhány perc múlva megérkeztem barátaim beszélgettek közben néhány rám pillantott. Tekintetük elég zavart volt. Nem tudták, hogy mi bajom volt tegnap? Összekaptak valamin? A fejem tele volt kérdésekkel, de nem csak velük kapcsolatban. Riley ezeket verd ki a fejedből. Egy kis hang megszólalt bennem hogy mit fogadtam meg reggel, így hát azon gondolkoztam, hogy meg kellene hívni barátaimat egy vacsorára. Biztos eljönnének és nekem pedig nem kellene semmi máson gondolkodni csak rajtuk és kiüríteni a fejemet. Átmehetnénk más városba is enni, vásárolni és kirándulni. Talán megnézhetnénk a tengert Forksban azt mondják nagyon szép. Mióta az eszemet tudom mindig itt laktam mellette mégsem mentem el. És utána pedig vacsorázhatnánk Port Angelesben. Ott olcsóbbak az éttermek és kevésbé zsúfoltak. Közben becsengettek és barátaimmal közös órám a matematika következett. Most Norah mellett ültem, mint mindig. Az órán kevésbé nehéz dolgokat tanultunk én már megértettem rögtön. Sok valaki nem volt így vele. Letelt az óra a szabály elmagyarázásával ás néhány példafeladattal. Kicsengettek. Ki sütött a nap kimentünk az udvarra a többiekkel.

Információ

Sziasztok!

Sajnos 21.-étől 26.-áig nem tudok frisselni mert tánctáborban leszek.

Megpróbálok addig öszehozni egy fejezetet de nem akarok rossz munkát kiadni a kezem közül.

Addig is szavazzatok és jó olvasást az első két fejihez.

Esme

2.fejezet: A vörös hajú nő és a vámpírok

2. fejezet: A vörös hajú nő és a vámpírok

Remélem, tetszik nektek, és még egyszer köszönöm az előző fejezetért kapott komikat! Puszi: Esme

Reggel furcsán ébredtem. Álmos voltam még és a vörös dolgot is furcsálltam, de nincs túl nagy jelentősége. Anyukám már elment dolgozni. Lezuhanyoztam és felöltöztem. Reggelit Clare készített nekem. Megreggeliztem. Bezártam az ajtót magam után és elindultam iskolába az autómmal. Az iskolába felé ment elgondolkoztam a vörös dologról és nem tudtam hová tenni. Ekkor az autóm előtt elszaladt egy szarvas. Lefékeztem éppen csakhogy meg tudtam állni előtte. Nagyon megijedtem tőle még ilyen dolog nem történt velem az út szélén egy vörös kibontott hajú nő állt véres szájjal és csupasz lábbal. Megálltam a kocsimmal és tátott szájjal bámultam a nő gyönyörű volt szájától eltekintve. Lezseren megállt az út szélén egy percig szemembe nézett. Gyönyörű szeme volt, de élénkpiros és szeme írisze már teljesen fekete. Átszaladt az autóm előtt én majdnem elájultam. Olyan gyors volt, hogy csak elmosódott csíkot láttam belőle. Beletapostam a gázba és elhajtottam onnan, de előtte meghallottam egy mézédes hangot a vörös nő mondta ki a nevemet.

-Riley!- hangja akár a méz, de nem érdekelt nem foglalkoztam vele. Annyira megijedtem, hogy egyenesen az iskola felé mentem még csak nem is lassítottam. Zihálva érkeztem meg a parkolóba. Kicsit ültem még az autómba hogy lenyugodjak, mire becsengetnek. Louis, Norah és még néhány új barátjuk beszélgettek az iskola udvarán. Néhány perc múlva meghallottam a csengő hangját így kiszálltam a kocsimból bezártam az ajtaját és elindultam órára. Angol óra volt az első. Amint beértem már kezdődött is az óra. Még mindig a vörös nőn járt az eszem. Honnan tudhatta a nevem? Miért volt véres és miért menekültek előle az állatok? Barátaim zavartan néztek rám az órán pedig a kíváncsi szemek elől direkt az utolsó padba ültem le. Az egész napom így telt. Én egész nap ilyen zaklatott állapotban voltam. A padba szinte minden órán egyedül ültem és barátaimon látszott aggódnak értem, de ezt nem mondhattam el nekik hisz teljesen zavarodottnak néznek és bezáratnak az elmegyógyintézetbe. És nem is volt most hangulatom egy hosszabb beszélgetésre. Végigszenvedtem az óráinkat: a matekot, a dupla biológiát és a testnevelést is. Amint az óráknak vége lett elindultam hazafelé ilyenkor csúcsforgalom van nem úgy, mint reggel, ha sietek, még éppen elérem, így biztos nem találkozom a vörös nővel. Beszálltam az autómba és elindultam hazafelé. Szerencsére Clare is otthon lesz, így nem kell egész délután egyedül lennem. Tényleg elértem a csúcsforgalmat, de ennek eléréséhez a városon keresztül mentem a legforgalmasabb útvonalon. Amikor hazaértem az ajtó zárva volt ezek szerint anyut behívták dolgozni. Ez pech. Kinyitottam az ajtót. Bementem a konyhába és letettem a táskámat. Egy üzenetet találtam az asztalon.

Szia Riley!

Sajnálom, hogy nem tudtalak megvárni, de behívtak dolgozni az iskolába. Az ebédet a mikróban találod, és légy szíves pakold össze a ruháid a szobádba és vidd a mosógép mellé őket. A délután folyamán azért tanulj meg másnapra a pakolás mellett. Puszi: Clare

Beletörődtem, hogy egyedül kell lennem, de az agyam még mindig a reggeli eseményen járt. Megebédeltem és elkezdtem pakolni a szobámba. Összeszedtem a ruháimat és kitakarítottam miközben egy sáros lábnyomot találtam a szobám szőnyegen. Ez nem lehet ugyanannak a nőnek a műve. Habár a vörös dolog az mi lehetett? Azt nem gondolhatom komolyan nem lehetséges, hogy csak úgy bejöjjön ide úgy, hogy nem vesszük észre. Ezt elmondjam Clare-nek? Nem hiszem, hogy el kellene, még a végén tényleg elmegyógyintézetbe kerülnék. A pakolást ezután már idegesen végeztem el. Tanulnivaló nem sok volt így mikor végeztem vele leültem a számítógépem elé. És céltalanul keresgéltem a filmek között. A sorozatok között nézegettem mikor egy ilyen címbe botlottam: Vámpírnaplók. Ekkor eszembe jutott a nő gyorsasága és véres szája és az, hogy állatok menekülnek előle. Ez nem lehet. Ez hülyeség. Ilyen lehetetlen, de azért nem árt megbizonyosodni róla van-e valamilyen alapja az aggodalmamnak. Magamban már tudtam, hogy van, de azért hülyeségnek tartottam. Beírtam a keresőbe azt a szót, hogy vámpír. Rengeteg találatot kiadott, de én az elsőre kattintottam s ez állt benne:

A vámpír egy nagyon összetett és sokrétű fogalmat takar.

Rákattintottam a linkre és kidobta a következő szöveget:

A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak, bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gyakorlatilag gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak (zombik), de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre többnyire nem. Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket. Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan (hiszen már egyszer meghaltak) várurakról van szó, akik képesek befolyásolni mások akaratát, hipnotizálni az embereket, ha úgy tetszik. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is. Van, hogy áldozatukat egy-egy vérszívás alkalmával nem ölik meg, hanem visszajárnak hozzá egyfajta síron túli szeretőként.

Ez nem igazán egyezett meg az általam látott nővel csak néhány részlete. Például a napfénybe nem lépett ki csak nagyon gyorsan úgy, hogy látni sem lehetett, véres volt a szája, gyönyörű nő volt és nagyon gyorsan tudott szaladni. Ekkor azonban Clare hazajött és én kikapcsoltam a számítógépet. Clare nagyon fáradt volt már este így megbeszéltük az aznapi dolgainkat és a másnapi teendőket megvacsoráztunk és aludni tértünk. Alvás előtt még töprengtem egy sort aztán egy dologban teljesen biztos voltam, hogy az a nő vámpír.

Remélem, megint kapok, komikat!Nagyon szeretnék! Puszi: Esme

Vakáció!

Sziasztok!

Mindenkinek kellemes nyári szünetet kívánok és jó olvasást!

A 2. fejezetet már elkezdtem írni legkésőbb csütörtök este de

inkább szerdára fent lesz! Puszi: Esme

1.fejezet: Egy átlagos nap a suliban

1. fejezet: Egy átlagos nap a suliban

Sziasztok! Ez most ilyen bevezető jellegű nem akartam egyből izgalmakkal kezdeni de azért a végén van egy kis érdekesség. Puszi: Esme

- Riley gyere le a szobádból!- kiáltotta anyám a földszintről már vagy ötödszörre.

- Megyek Anyu!- kiáltottam vissza. Anyukámat Clare-nek (kler-nek) hívták. Apukám már régen meghalt mielőtt megszülettem volna. Nem sok emlékem volt róla, de nagyon hiányzott. Bár anyu mindig mindent megtesz, értem pedig már 18 éves vagyok.

- Riley Biers máris gyere le! Iskolába kell indulnod!- halottam-anyám hangját. Most felkaptam a táskámat és lementem, mert már el voltam késve a suliból. Anyu már finom pirítóssal várt a konyhában.

- Végre lejöttél Riley! –mondta, de nem haragudott annyira rám. Megettem a reggelimet és azután elindultam az iskolába autómmal. Egy egyszerű régebbi típusú Ford kocsim volt, amit még 17. születésnapomra kaptam anyámtól. De nagyon örültem neki mivel magamnak nem igen tudtam volna ilyet enni saját pénzemből. Bementem a Seattle-i iskolámba és máris ismerős arcok mosolyogtak rám. Flora és George már ott állt az iskola ajtójánál, de azért engem megvártak. Becsengettek. Mindenki elindult, de ők bevártak engem.

- Szia Riley! –köszöntöttek egyszerre.

- Sziasztok! –köszöntem vissza nekik. A mai nap nehéz lesz matematika, testnevelés, biológia és még irodalomból is írunk egy tesztet. Barátaim is sokat tanultak a Jane Austen kötetek tesztjére, de nem túl sokat jegyeztek meg belőle, de azért tudni fogják biztos. Elindultunk a matek terem felé hármasban. Ott találkoztam Lizzy-vel, akivel itt együtt ülök.

- Szia Lizzy!- köszöntöttem. Ő is visszaköszönt, de éppen bejött a tanárunk Mr.Warner. Leültünk a teremben. A mai órán új anyaggal ismerkedtünk, meg ami persze nagyon nehéz volt. De szerencsére még a következő órákon is ezt tanuljuk, és nem írunk dolgozatot. Szünetekben beszélgettünk a többiekkel. És átöltöztünk tornaórára. Az öltözőben megismerkedtem Louis-zal, aki most költözött ide Seattle-be. Testvérével Norah-val ide járnak iskolába. Közben bementünk a tornaterembe mikor mi még beszélgettünk a testneveléstanárunk lépett be az ajtón. Norah is odajött hozzánk. Akit szép, de kissé félénk lánynak ismertem meg. Az órán a tenisz szabályaival ismerkedtünk meg így kár volt átöltöznünk. A jövő órán ismét a tenisszel foglalkozunk csak akkor már gyakorlatban.

Biológia óra és irodalom teszt után:

Elköszöntem újonnan szerzett barátaimtól és beültem az autómba. Hazafelé megálltam néhány boltnál és bevásároltam a szokásos főzéshez szükséges alapanyagokat. Hazaértem. Mi a város szélén éltünk anyámmal. Ő tanítónő volt a helyi általános iskolában. Kiszálltam az autómból, elővettem a táskámból a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Már megszoktam, hogy egyedül kell lennem délutánonként, amikor ő dolgozik. Hozzáfogtam ebédet főzni magamnak. Nagyon egyszerű ételeket készítettem magamnak mindig. Ma éppen pizza alap volt itthon és azt készítettem el. Megebédeltem. Elmosogattam és hozzáfogtam a leckéimhez is. Anyu éppen ekkor jött haza. Már esteledett.

- Szia, Anyu!- köszöntöttem.

- Szia Riley!- mondta Clare. Megbeszéltük ki mit csinált a mai napon és közben elkezdte főzni a vacsorát. Hiszen a délutánom nagyon hamar eltelt. Nagyon finom illatok szállingóztak a konyhából. Lementem, mert már készen volt vele és én is házimmal már csak zenét hallgattam. Ma a kedvencemet bélszínt készített vacsorára. Elfogyasztottuk a vacsorát Anyu megnézte a híradót azután pedig együtt egy krimit, ami egyikünknek se igazán tetszett. Lezuhanyoztam és aludni tértem, de mielőtt lehunytam volna a szemem egy nagy vörös dolgot láttam elsuhanni az ablakom előtt…..

Remélem tetszett nektek. Légyszi komizzatok! Építő kriikát is szeretnék kapni! Puszi: Esme

Ajánló

Sziasztok!

Egy új történettel szeretnék megpróbálkozni ami Riley történetét mutatja be ha nem bízikVictoriában.És Edward és Seth nem ölik meg őt.

Emberi életétől kezve írom le történetét.

És ha elszakad Victoriától lehet esélye egy normális boldog vámpíréletre?

Remélem kíváncsiak vagytok rá! Esme