3. fejezet : Eltűnések

3. fejezet: Eltűnések

Sziasztok! Itt van a teljes harmadik fejezet! Jó olvasást! Puszi: Esme

Este az ágyamban nyugtalanul forgolódtam. A vörös nő járt a fejembe és a vámpírok. Clare már régen alszik, én pedig ne tudom lehunyni a szemem. Amikor végre elaludtam nagyon rosszat álmodtam a vörös nő állt Clare-rel szemben kivillantotta tűhegyes fogsorát és rávetette magát Clare-re. Ekkor riadtam fel álmomból. Az este folyamán már nem volt több álmom túlfáradt voltam még álmodni is. Megviselt az előző nap nagyon. Reggel ébredéskor még mindig a tegnapi nap hatása alatt álltam. Clare már elment dolgozni és megfogattam nem fogok némi vámpírlegendák és egy nő miatt magamba fordulni. Felkeltem, lezuhanyoztam és megreggeliztem. Csak egy szendvicset dobtam össze. Nem voltam nagyon éhes. Evés után felkaptam a táskámat bezártam az ajtót és elindultam az iskola felé. Néhány perc múlva megérkeztem barátaim beszélgettek közben néhány rám pillantott. Tekintetük elég zavart volt. Nem tudták, hogy mi bajom volt tegnap? Összekaptak valamin? A fejem tele volt kérdésekkel, de nem csak velük kapcsolatban. Riley ezeket verd ki a fejedből. Egy kis hang megszólalt bennem hogy mit fogadtam meg reggel, így hát azon gondolkoztam, hogy meg kellene hívni barátaimat egy vacsorára. Biztos eljönnének és nekem pedig nem kellene semmi máson gondolkodni csak rajtuk és kiüríteni a fejemet. Átmehetnénk más városba is enni, vásárolni és kirándulni. Talán megnézhetnénk a tengert Forksban azt mondják nagyon szép. Mióta az eszemet tudom mindig itt laktam mellette mégsem mentem el. És utána pedig vacsorázhatnánk Port Angelesben. Ott olcsóbbak az éttermek és kevésbé zsúfoltak. Közben becsengettek és barátaimmal közös órám a matematika következett. Most Norah mellett ültem, mint mindig. Az órán kevésbé nehéz dolgokat tanultunk én már megértettem rögtön. Sok valaki nem volt így vele. Letelt az óra a szabály elmagyarázásával ás néhány példafeladattal. Kicsengettek. Ki sütött a nap kimentünk az udvarra a többiekkel. Utánam Norah és Louis jött. Mindketten felém közeledtek. Megálltam az udvar közepén és bevártam őket. Még néhány barátunk jött őket is megvártam. Minél többen legyünk.

- Sziasztok!- köszöntöttük szinte egyszerre egymást. Mindenki beszélgetett mindenkivel elég nagy volt a hangzavar. Én Louis-zal beszélgettem.

- Mi lenne, ha elmennénk Port Angelesbe vagy Forks-ba megnézni a tengert? – vetettem fel neki a kérdést.

- Magunkkal vihetnénk az egész társaságot!- mondtam. Úgy láttam tetszik neki az ötlet.

- Oké Riley! Menjünk ez jó ötlet. Legalább jobban összeszokik a társaság! –mondta Louis. Közben mindenkit körbekérdezett. Sokan el akartak jönni. A programok is tetszettek nekik. Mindenki már ma délután akart menni így beleegyeztem én is. Az utazós csapat egy óra múlva már tizenkettőre dagadt. Így legalább már két autó kell. Norah felajánlotta kisbuszát és George is ötszemélyes autóját. Így először elmegyünk Forksba és onnan Port Angelesbe vacsorázni. Órák után hazamentem autómmal és megbeszéltük, hogy George értem jön fél kettőre. Clare megint nem volt otthon így megbeszéltem vele a kiruccanást telefonon. Szerencsére beleegyezett. Fél kettőkor mire elkészültem egy kicsit hallottam a feljárón. George lépett be az ajtón.

- Szia Riley! – mondta.

- Szia, George! – köszöntöttem. Közben felkaptam táskámat és a kabátomat. És elindultam az ajtó felé. Beszálltunk a kocsiba már mindenki ott volt csak én hiányoztam. Elindultunk a Forks felé. Közben beszélgettünk a mai programról és néhány lényegtelen témáról. Közben mikor kifogytunk a témákból rádiót hallgattunk. Ezután odaértünk a forksi tengerhez. Norah kisbusza már ott volt és barátaink is ott álltak és ránk vártak. Egy csapat fiú a mieink közül tüzet raktak. Norah odajött mellém. Ez nem kerülte el a figyelmemet. Rá néztem és ő rám mosolygott. Én is rá. Szegény lány csak most jöttem rá hogy mindig a társaságomat keresi. Zavaromban inkább odamentem a fiúkhoz, akik éppen a tűz körül beszélgettek. És egy kis túrát terveztek a tenger körül és a helyi erdőben. Én is feliratkoztam a túrázók listájához. Így kevesebbszer kell agyalnom a vörös nőn. Sokan összegyűltünk a végére és el is indultunk. A többiek addig ott a maradtak a helyi fiatalokkal a tűz körül és beszélgettek. Lizzy, George és Norah is velem tartott. És még néhány barátunk is ott jött mellettünk. Egész úton csúsztunk másztunk, mert lehet, hogy pillanatnyilag jó idő van, de pár órája valószínűleg szakadhatott az eső. Mivel ez az egész ország legcsapadékosabb pontja. Túrázás közben nem tudtunk nagyon beszélgetni, mert figyelnünk kellett a lábunk alá. Túrázás után még beszélgettünk egy kicsit azután elindultunk Port Angeles felé vacsorázni.

- Melyik étterembe menjünk? – ez a kérdés már a kocsiban hangzott el George szájából.

- Szerintem abba menjünk, amelyik legközelebb esik Seattle- höz!- így este kevesebbet kell majd vezetni vetette fel Lizzy. Az ötlet mindenkinek tetszett így nekem is. 30 perc alatt beértünk a városba és azután néhány perccel később a város szélén egy kisebb étterem mellett álltunk meg. Sunshine étteremnek hívták. Úgy tűnt nem túl drága és jól főznek. Mivel elég sokan voltak. Kiszálltunk a kocsiból beléptünk az étterem ajtaján és elfoglaltunk egy hosszú asztalt. Nagyon otthonos és szép étterem volt. Mindenki választott magának ételt a beszélgetés közben. Én csirkemellet ettem sültburgonyával. A többiek többsége is rántott szeletet és csirkemellet ettek zöldségkörettel. Vacsora közben folyt a beszélgetés. Fizetés után mindenki összeszedte a kabátját és elindultunk. Már besötétedett odakint. Egész nap alig gondoltam a vámpírokra csak most jutottak az eszembe a sötétségről. De hiszen ma nem bántat senki mikor így mindenkivel együtt vagyok. Vagy mégis? Gondolataimból George zökkentett ki:

- Riley! Beszállsz? – kérdezte kissé aggódva.

- Ja, igen persze! – válaszoltam gyorsan. Beültem a kocsiba és elindultunk Seattle felé. Amikor Seattle első lámpáit megláttuk George megszólalt:

- Riley nem gond, ha nem viszlek telesen haza? Túl messzi van a városközponthoz ahol a többiek élnek! Nem szeretnék senkit se megváratni miattad. – láttam, hogy őszintén sajnálja.

- Semmi gond!- mondtam habár hangomból lehet hallott egy kicsit a feszültség. Így egy egész sikátorszerű utcán kell átmennem, hogy, hazaérjek. Kiszálltam egy utcával arrébb és elköszöntem a többiektől. Elindultam kissé feszengve hazafelé. Ekkor az egyik sikátorszerű utcából hangos kiáltásokat hallottam. Odaszaladtam az utca elejére és vérbe fagyva láttam egy embert. Körülötte minden olyan furcsa volt. A szemeteszsákok ott hevertek az utca közepén. Oda mentem az áldozathoz, hiszen nem hagyhatom itt egyedül. Hiába félek bármilyen lényektől. Ismeretlen volt az arca az embernek. Mikor jobban szemügyre vettem láttam tele van harapásokkal és már túl nagy a vérvesztesége. Szíve már nem dobogott. Mögöttem egy bársonyos hang csendült fel. Ekkor már megértettem a sok eltűnt áldozatot.

- Szia Riley! Régóta vártam már ezt a pillanatot. –mondta mézes –mázos hangján.

- Én Victoria vagyok. Láttam már rájöttél miféle vagyok. - folytatta. Engem kirázott tőle a hideg. Mennyi esélyem lenne elszaladni? Szinte semmi. Így türelmesen megvárom a halált. Szegény Clare elbúcsúzni se tudtam tőle. Erre a gondolatra szemem elhomályosodott és egy könnycsepp gördült le az arcomon. A nőt nem érdekelte tovább beszélt.

- Örülök, hogy most találkoztunk. Egy ütőképes vámpírsereget akarok létrehozni. Te pont jó vagy hozzá. Azért követlek figyelemmel egy ideje. Remélem lesz elég önuralmam átváltoztatni téged.

És elindult felém. De miről beszélt nem akar megölni? De akkor mit akar velem tenni? Az agyam egy része már felfogta, de nem akartam elhinni. Át akar változtatni.Én nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarok örök kárhozatban élni, vele. De a nő nem foglalkozott velem folyamatosan közeledett felém.

- Victoria mit akarsz csinálni? –kérdeztem remegve.

- Riley! Ez te is tudod, látom rajtad, de még nem fogtad fel rendesen! –mondta továbbra is édes hangon.

- Riley! Ne zavarj, hiszen akkor meghalsz. –mondta most már dühösen. De hiszen az is jobb lenne, mint örökéletűen vele élni. Ekkor megfogta a derekamat és átölelt. Mintha csak meg akart volna csókolni, de a nyakamra tette a száját és megharapott. Ez lehetett volna akár Victoria csókja is. Ekkor minden besötétült és csak a fájdalmat éreztem minden porcikámban…

Remélem tetszett nektek. Ennyi várakozás után ideje volt már összehoznom ezt a fejezetet. Köszönöm a 11 rendszeres olvasót és komikat is szeretnék tőlük! :) Puszi: Esme ♥