7. fejezet

7. fejezet: Az első feladatok

Sziasztok! Itt a hetedik feji! Remélem tetszeni fog nektek! Kissé sokat vártatok rá, de remélem megérte! Puszi: Esme

/Riley szemszöge/

Riley van még néhány fontos feladatod az újszülöttekkel kapcsolatban.- suttogta Victoria a fülembe. Ölelkezve álltunk. Ő folytatta.

- Ezt még neked sem mondtam el, mert még nem volt rá szükséged. Amelyik vámpír kilép, a napfényre az elég a napfényben, és ha ezt egy ember megpillantja a vámpírtitoknak vége. Ezt nem engedheted meg a vámpírseregnek, hogy leleplezzék a vámpírokat. - mondta.

- Megteszek mindent, hogy a vámpírsereg a legkisebb feltűnést keltse! – súgtam neki. Fogadalmamat egy csókkal koronázta meg.

- Velem pedig csak néha találkozhatsz, amikor a sereg összes tagja éppen vadászik, vagy éppen kóborol. Nagyon sajnálom Riley hogy nem sokat lehetünk együtt, de ha a harcot megnyerjük, soha többé nem kell elszakadnunk egymástól.- mondta szomorúan ám szenvedélyesen.

- Ígérem hamar találkozni fogunk és öröke együtt leszünk.- ígértem neki. Felcsillant Victoria szeme:

- Remélem így lesz.- mondta.

Az átváltozóban lévő emberek éppen most lettek vámpírok. Victoria megcsókolt és sietve elment.

Most már a vámpírok az én felelősségeim. Az első, aki felébredt félve felkelt a földről és körbenézett. Valószínűleg szokatlan volt neki a tökéletes látás. Rám nézett azután a mellette heverő két emberre. Borzalom futott át arcán. A másik két vámpír épp akkor „ébredt” fel. Mindkettőjük arcán ugyanaz volt leolvasható, mint az előző arcon.

-Sziasztok! Én Riley vagyok. Tudom, hogy szörnyű volt nektek ez a két nap, de mindhárman vámpírok lettetek. - vártam hogyan reagálnak, de nem szóltak egy szót sem. Így hát folytattam:

Egy hadsereget szervezek, hogy életben maradhassunk. Ezért ti voltatok a legalkalmasabbak erre.

- Hogy hívnak benneteket?- kérdeztem. Ha ez így megy tovább nem lesz valami könnyű sereget szervezni. Szemük élénkvörös volt. Gondolom azért szomjasak voltak, mert szemük egyre feketedett.

- Engem Shelly-nek.- mondta a szőke lány. Kezét közben a torkának szorította.

-Riley, mit tettél velem a torkom iszonyatosan szúr, és nem tudok mit tenni ellene.- folytatta még mindig Shelly.

- Shelly semmi baj nem lesz, csak uralkodod, kell magadon. De mindjárt megyünk, vadászni amint alkonyodik. –mondtam neki.

- És a többieket hogy hívják? –kérdeztem.

- Én Adam vagyok! –mondta a másik. Gondolom felbátorodott Shelly példáján.

A többiek is bemutatkoztak Steve és Dougnak hívták őket. Három férfi és egy nő volt eddig a seregben. Remélem, Victoria hamarosan hoz további embereket. Mire kiszedtem belőlük a nevüket elkezdett alkonyodni.

- Ideje vadászni! –mondtam nekik.

Shelly kissé összerezzent a hallatán, de azért mindenki örült neki hogy csillapíthatja a tüzet a torkában.

Kimentünk vadászatra. A sikátorokban söpredékre kell vadászni, amit már nekik is elmondtam. Remélem, tudják magukat türtőztetni.

/Shelly szemszöge/

Ez volt életem első vadászata. Riley semmit nem mondott csak azt, hogy söpredéket kell megölni, mert az nem feltűnő. Utánoztam Riley-t. Felmásztunk az épület tetejére. Minden mozdulat olyan könnyen ment. Mikor felértünk, mély levegőt vettem, beszívtam az alattunk lévő emberek belsejében áramló vér illatát. Nem ők voltak az egyedüli emberek a környéken, de ők voltak legközelebb. Rávetettük magunkat az emberekre.

***

Miután végeztünk az emberkel testüket a tengerszorosba dobtuk. Riley azt mondta esténként azt csinálunk, amit akarunk, de nappal jöjjünk ide vissza. Eleget tettünk a kérésének. Megismerkedtem Adam-el, Steve-vel és Doug-gal. Ekkor azonban Riley elment felállt és elment. Azt mondta, hogy az átváltoztatójához megy. Mi nem igazán foglalkoztunk vele.