11. fejezet: Meghalt? Nem! Ez lehetséges? 
Sziasztok! Itt van végre a friss! Mivel nekem ma nem volt suli kipréseltem magamból ezt a kis feji!
/Riley szemszöge/
Kiosontam az épületből. Shelly rám pillantott, de annyiban hagyta a dolgot. Ha Victoria ma sem jön el a szokásos helyre, akkor abbahagyom ezt a „vámpírosdi teremtést”.Elindultam a szokásos úton Victoria felé. Még nem láttam a sötétben, de léptek zaját hallottam a földön. Victoria ott állt velem szemben. Amint felfigyelt rám lépéseket tett felém. És a nyakamba borult.
- Tudom, hogy tudod Riley! Az édesanyád nem hallt meg csak megsérült egy balesetben. –mondta. A hangja könyörgő volt és nagyon sajnálkozó. Képtelen voltam nem megbocsátani neki. De mi történt? Milyen baleset? Nem tudtam megértetni. Clare tud vigyázni magára. Még soha nem volt semmilyen balesete. És ezt hangosan is kimondtam. Victoria nem tudott válaszolni. Maga volt a megtestesült bűnbánat.
/Victoria szemszöge/
- Nagyon sajnálom Riley!- mondtam. De azt sohasem fogja megtudni, hogy én piszkáltam meg Clare kocsiját. Azért vallottam be neki ennyit is hogy még jobban magamhoz kössem. Sehogy sem tudhatja ezt a kis csavart meg. Az autót sem láthatja, mert akkor rájön, hogy valaki megpiszkálta anyja járgányát. Miután megsajnált és megbocsátott nekem, ami persze a terv része volt bár nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megy majd. De ez a tervem is elkészült. Miután azt színleltem, hogy lenyugodtam hozzáláttunk a megbeszéléshez és a munkához is. Elmondtam neki, hogy csak az utolsó pillanatban döntöm el azt, hogy mikor elmegyek-e a harcba:
- Ez egy utolsó pillanatban meghozott döntés lesz. Elmagyaráztam hogyan működik.
Culleneknek különleges erejük van. Ne becsüld őket alá Riley! Magasabb s létszámunk, de minden egyes lépésedet tudni fogják előre. A régi barátom szerint. - mondtam.
-A barátod szerint. - ismételte.
- Igen a halott barátom szerint! Laurent rájött, hogy mire képesek, és megölték őt. De nem azelőtt hogy elmondhatta volna nekem. - mondtam neki. Ő csak mögém jött és csókolgatott.
- Talán tévedett. Ez ugyanis Cullen felségterület. Érdekes módon még soha nem láttam itt őket.-feszengette tovább a témát.
- Nem bízol bennem. – mondtam. Ő tovább folytatta tevékenységét.
- Te vagy az életem csak azt mondom, hogy... – elém ugrott mielőtt megszólalhattam volna. Ilyen vámpírokra van szükségem. Erősek és ügyesek. Bárcsak lenne valami hasznos képessége. Jól tettem, hogy átváltoztattam.
- Kettőnkért teszem, hogy szabadon vadászhassunk. - folytatta szenvedélyesen. Erre játszottam tovább a szerepem.
- Nem tudok félelemben élni! Arra várni, hogy mikor támadnak meg. – mondtam neki szinte suttogva.
Ez megtette hatását. Egyre jobban az ujjam köré csavartam Rileyt. Szerencsére elég naiv ahhoz, hogy mindent elhiggyen nekem.
- Nem hagyom nekik! Végezni fogok a Cullen klánnal. Esküszöm! –mondta.
/Shelly szemszöge/
Riley úgy körülbelül két óra felé tért vissza a házba. Mi ekkor kaptunk engedélyt kijárásra. Amikor visszatért nem éppen egyedül. Két félig átváltozó emberrel jött vissza. Szóval új lakók jönnek. A szomjúság így is szörnyű volt most már a veszekedések is mindennaposak lesznek. Adam és Doug is mindig veszekszik. Remélem, ők nem ilyenek lesznek. Valószínűleg nem mert az egyik lány.Riley csak letette őket a földre és ment is vadászni.
/Riley szemszöge/
Kimentem az épület tetejére és elgondolkoztam ezen az átváltoztatás dolgon. Az emberek életét megkeserítjük ezzel. És nem csak ezért a néhány életért, hanem a sok gyilkosságért, amit elkövetünk. De muszáj volt. De csak rosszakra akartam vadászni. Éppen megpillantottam egy embert, aki épp az előbb gyilkolta meg a társát. Rögtön rávetettem magam. Megpróbált tiltakozni, de észre sem vettem. A nyaki ütőerénél ragadtam meg. Amint eleget ettem az áldozatából is Clare háza felé vettem az irányt. Olyan gyorsan szaladtam, mint még soha. Minden oszlopon a saját képem nézett vissza rám. A házunk előtt egy még nagyobb plakáton. Clare szobájában égett a villany. Felmásztam a ház falán és bepillantottam a függöny résén. Nyitva volt az ablak is. Csak nehogy elveszítsem az önuralmam, de most mertem csak jönni, mert most vadásztam. Ilyenkor a legkisebb az esély erre. Anyu a szobában feküdt az ágyán és szólt a TV, de elaludt előtte. Olyan békésen aludt. Bemásztam az ablakon és nem vettem levegőt sem. Kikapcsoltam a TV-t és feljebb húztam a takarót, hogy rendesen be legyen takarva. Remélem, nem kap frászt, ha meglátja, hogy ki van kapcsolva a TV. Gyorsan kiugrottam az ablakon és visszamentem a házba. Olyan jó volt látni az édesanyámat. Annyi mindent tett értem. Jó lenne, ha már lenne önuralmam is és akkor nem akarnék állandóan gyilkolni. A két átváltozóban lévő ember már az átváltozás végén tartott. A többiek pedig kimentek szórakozni és vadászni.
Néhány óra múlva:
A két ember már vámpír lett. A többieket addig elküldtem, hogy nem zavarják őket a bemutatkozásban. Amint felébredtek rögtön elmondtam mindent. Körülbelül ugyanúgy reagáltak, mint a többiek. Bemutatkoztak nekem Taylor (nő) és Patrick voltak. Mindketten elmentek vadászni a többiekkel együtt. Shelly-re bíztam őket. Úgy látszott, hogy mindent elhisznek s mindent megtesznek nekünk. Hiszen új volt nekik ez az élet. Én addig ott maradtam egyedül és elmentem egy boltba. Mindenféle DVD-t loptam megint, csak hogy ne mindig az szóljon, mert már kicsit idegesített. Amikor visszajöttem Shelly jött velem szembe. A szeme riadt volt és félő. Vajon mit csináltak ők hatan? Remélem nem valami nagydolgot, mert most mondtam el nekik, hogy vigyázzanak az emberekkel. Nehogy leleplezzék a vámpírok világát. Ez az én felelősségem lenne, és Victoria nagyon haragudna rám emiatt.
- Mi történt Shelly? – kérdeztem az ijedt lánytól. Nem válaszolt csak intett, hogy menjek. A lábam mintha földbe gyökerezett volna. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett.
- Gyere már Riley! – kiabálta Shelly már távolról. Elfutottam a lány irányába….
Remélem megérte várni és persze komiztok is nekem! Ugye? Léccy! ♥
Puszi
Esme
